Baba.

Egy baba.
Egy unaloműző játékbaba, melyet bármikor eldobhatsz.
S Te éltél ezzel a lehetőséggel és eldobtál.
Vissza se néztél, nem is emlékeztél rá többé.

Szánalmas vagyok. Szánalmas, amint itt ülök szenteste a széken, összekuporodva, védtelenül...arcomon patakokban folynak a könnyek és ordítani tudnék. Szánalmas, amit érzek...undorító. Undorító, ahogy belelovaltam magam ebbe az egész szörnyűségbe.

Csak érne véget...könyörgöm, mondd meg, hogy érhetne véget! Gyűlölöm a fájdalmat, gyűlölöm a szenvedést és semmit se tudok tenni ellene...Érezni akartam és mi lett belőlem? Egy szenny. Egyszer az életben próbáltam valakihez kötődni...és most itt tartok. Egyik pánikroham a másik után...az idő megszűnik és egy érzés keríti hatalmába a teret: menekülni.

Meg kell szűnnie a fájdalomnak...bármi áron. Ha a kívánságaim beteljesülnek...akkor már felesleges küzdeni. Már 1 teljesült a 3ból...gyerünk, ölj meg! Pusztítsd el a lelkem, törd össze szívem azon darabkáit is, amiket meghagytál nekem, könyörgöm...nem bírom tovább...Törj össze újra és újra míg végül nem érzek semmit...szüntesd meg...könyörgöm, ha valaha jelentettem számodra többet, mint egy homokszem...ne hagyd, hogy fájjon...ne hagyd, hogy féljek...

könyörgöm.