
Lehet, hogy a Ribancok Éjszakája nevű partysorozat is undorító volt, mégis biztos pont volt az életünkben. Havonta egyszer minden kötöttség nélkül bulizni. Mindenki ismert mindenkit, örültünk, hogy látjuk egymást és nem volt olyan csapat, akihez ne ültél volna le szívesen.
Lehet, hogy az egyiknél folyton tarhált mindenki kannásra meg cigarettára, a másiknál meg alkoholmámorban úszva kavartak ezerrel, mégis jobb volt, mint az, ami most fogadott.
Mindenki zárt körökben ült, lehetetlen volt odaférni. A társaság nagy része lecserélődött. Az "újabb" ismerősök mindenkit elintéztek egy sziamizuval, a régebb

Van egy másik társaság, őket nagyon megszerettem. Ők ide is tartoznak meg nem is. De tudom, hogy ők sosem fognak igazán barátjuknak tekinteni. És ezt sajnálom.
Mindezek előtt véletlenül találkoztam az "újnyugatisokkal". 1 embert ismertem közülük, még a régi nyugatis bandából. Meglátott, odajött és egymás nyakába ugrottunk :D elbeszélgettünk, bemutatott a barátainak...láttam rajtuk, hogy igen, a régi szellem még mindig uralkodik és ez olyan jó érzés volt.
Úgy döntöttem, láttok engem, ha akartok. Ha hívtok és ráérek, megyek. Ha nem, nem. Nem szorulok rá erre. Csóközön.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése