Láttam, hallottam, éreztem.
Annyi idő után újra valóságos volt, nem csupán képzelgés.
Láttam, ahogy megmozdul, láttam, ahogy jár...annyira igazi volt.
Alig tudtam felfogni, hogy ott van...én meg egyedül. Nincsenek mellettem azok, akik a legtöbbet jelentenek nekem onnan vagy Pestről vagy bárhonnan. Legalább L.re szükségem lett volna..most az 1x kérni akartam tőle valamit, de nem, nem volt ott. V.nek hálás vagyok, hogy végighallgatott és próbálta tartani bennem a lelket :]. Mellékes.
Amíg a buszra sikerült felszállni, történt 1-2 zavaros dolog, de erről nem szeretnék írni.
Ott ült, egy székkel mögöttem és zenét hallgatott. Felhívtam B.t, hogy adjon egy kis bátorságot, végül összeszedtem magam és odamentem hozzá, megkért, hogy üljek le és beszélgettünk :D semmiség volt az egész, de én mégis éreztem, hogy a bilincs lehull és újra szabad vagyok és boldog....
Hazamentem, végighallgattam az összes számot, ami rá emlékeztet és semmi :D semmi hatás, már nem fáj többé, nem lesz több pánikrohamom miatta és nyugodt szívvel beszélhetek vele :D annyira jó...
Hiányoztál :]
Már nem fáj,
Már nem félek.
Kitisztult a táj,
s újra élek...
Már nem félek.
Kitisztult a táj,
s újra élek...
Egyetlen dolog szünteti meg a másik hiányának fájdalmát: ha nem szeretjük tovább. Amikor azt mondjuk, hogy az idő gyógyít, erre gondolunk. A felejtésre. Ez azonban, ha valóban szeretünk, nem lehetséges. A szeretet hiányát csak egyetlen dolog gyógyítja: ha újra találkozunk azzal, akit szeretünk. Semmi más. Jövőre, húsz év múlva, egy másik életben. Mindegy. A hiány mindaddig él, amíg nem látjuk újra. Nem az emléke, a hiánya él bennünk! (Müller Péter)
VálaszTörlés