Füst és mámor.

Halk kattanás hallatszott és a fény betöltötte a szobát.

Maximilian az ágyon feküdt, tekintetét semmitmondóan a plafonra szegezte. Hajnali fél 4 volt, de képtelen voltam aludni. Megfordult és rám nézett.
-Te még mindig ébren vagy? - szürke szemei megcsillantak a halvány fényben.
-Nem tudtam aludni.
-És akkor rá kell gyújtani? - elmosolyodott, de arca még így is kifejezéstelen maradt.
-Tényleg, a cigaretta! - meggyújtottam. A füst lassan felkígyózott a mennyezetig. - Fáj a lábam. Felhasadt a seb.
-Jah hogy a "seb". Bolond vagy.
Felálltam és odaültem mellé. Arcán átsuhant valami, valami, amit nem értettem abban a percben.
-Megérte.
-Mi?! Az, hogy belevésted a lábadba a nevét? - Látszott rajta, hogy nem képes elítélni, de tudja, mekkora butaságot csináltam.
-Szeretem. Most már nem csak a vállamon hordom a nyomait. - a szám gúnyos mosolyra húzódott. Igen, a harapások. Rengeteg díszíti a testem, főként Tőle.
-Mint egy rossz vámpír, aki nem akar megölni, csak megfertőzi.
-Megfertőzni?
-Ugyan már. Rég megfertőzött és te észre se vetted. Imádod,pedig alig ismered.
-Lehet. - hagytam rá és beleszívtam a cigarettába.
-Reménytelen vagy. - és megölelt. Olyan hideg volt. Mindig hideg volt minden érintése.
-Tudom, egy naiv óvodás. - és elkezdtem kacagni.
-Rosszabb, egy naiv, óvodás vámpír. - és velem együtt kacagott gyermeki butaságomon. Nevetésünk gyorsan elszállt a sötétben. Csak néztem Maximilian vonásait és elgondolkoztam. Mit keres itt? Miért szeret itt lenni? Sose fogom megérteni. Elnyomtam a cigarettát. A füst betöltötte a szobát.
-Nos, hölgyem, ha nem akarja, hogy erőszakot alkalmazzak, most rögtön idefekszik és elalszik!
-Úgy gondolja? - huncut mosolyom meglátva Max beleharapott a szájába. Imádtunk így "játszani". Tudta, hogy ez a játék rövid lesz és várta a végét. Érezte, hogy ez más lesz.
-Talán ellenkezni óhajt?
-Természetesen.
-Akkor nincs mit tenni. - Elkapott és berántott a párnák közé. Próbáltam ellenállást tanúsítani, de nem nagyon tudtam. Max amilyen vékony, annyira erős volt. Meg igazából nem is akartam ellenkezni. Kis hempergőzés után végül Ő kerekedett felül. Rajtam feküdt, mindketten ziháltunk egymás ritmusára. Ezüstfehér haja az arcomra hullott.
-Ne csiklandozz... - búgtam halkan. Elvesztem a szemeiben.
-Annyira zavar? - És finoman meglengette a haját.
-Nem. - nehezemre esett ezt az aprócska szót kipréselnem, annyira elveszett minden erőm. Mintha magába szívta volna mindet. Testem elernyedt, kezem a derekára csúszott. - Gyűlöllek.
-Tudom. - És megcsókolt.
folyt.köv.