Csillagok.

Az elmúlt napokban újra szembesülnöm kellett a Halállal...a Halállal, mely mindig ott van körülöttünk, nap mint nap látjuk, de ritkán érezzük. Csupán elsiklunk a Létezés gyönyörűsége mellett, nem is gondolván, hogy egyszer véget érhet. Látni, ahogy lemegy a Nap, s a Hold veszi át helyét a Csillagokkal...az utolsó naplementével egy új Élet kezdődik. Egy Élet a Halál után, közel a Valóság határához. Akik meghalnak, soha többé nem láthatják a Csillagokat teljes pompájukban...eggyé válnak velük, s többé sohasem gyönyörködhetnek rejtett fényükben. Fentről figyelnek, s könnyeik elárasztják a világot. Látják a pusztulást, a szenvedést és a fájdalmat. Látják mindazt, amitől az Élő más, mint a többi. Ami igazán tud élni, az érez. Utólag mindenki rájön, hogy a legnagyobb büntetés az élő számára az, ha megfosztják érzéseitől és üres bábként kell eltöltenie hátralévő idejét. Ők már tudják, mennyit jelent Élni.

...Lelkem magával ragadja a Holdfény tisztasága, pár néma pillanat választ el az Égtől, a fájdalom megszűnik s csak az Álom marad. Elhalkul a szív s megdermed a vér, testem elveszti ritmusát, s az Üresség eltűnik, akár szememből a fény. Megszületett az Örök Megnyugvás...

Nem mehettem veletek, de egyszer újra együtt leszünk, s nézzük a Világot, amint darabokra hullik szét.