Szilánkok.

Egy újabb nap, egy újabb reggel. Morcosan kászálódik ki ágyából, szobájából kilépve érzi az ismerős illatot: kávé, cigaretta és parfüm. Édesanyja áll a konyhában, még félig lehunyt szemmel reggelit készít. Idilli kép, a vihar előtti csend édes zaja. A lány leül az asztalhoz, lassan belekortyol italába, a nő magyaráz és leejti a poharat. Szilánkok éles csörrenése, egy kósza, meggondolatlan mondat és teljes a káosz. Mintha az üvegszilánkok belemarnának bőrébe...az anya sír, ordít kétségbeesésében, gyermeke ül és némán figyeli...megint kezdődik, hallja a már sokszor elhangzott, bár a könnyek mögül alig kivehető monoton szöveget. Hogy rossz anya, a lánya egy bunkó, nem figyel rá, egy szörnyeteget nevel, aki tönkreteszi és örül, hogy alig látja. Tudják, hogy ez mind hazugság. A lány eleinte elszégyellte magát, félelemmel vegyes megbánást és bűntudatot érzett és csak annyit tudott mondani: Ez nem igaz. Mostanra egy kőszoborrá vált. Csendben végignézi, ahogy édesanyja egyre ingerültebbé válik, aztán feláll az asztaltól, megköszöni a kávét és bemegy a szobájába, vissza oda, ahol biztonságban érzi magát. Elővesz egy szál cigarettát, kiül az ablakba és bámulja a kelő nap sugarait. Tudja, hogy az egész egy múló hisztéria volt, palástolva azt, milyen rossz Neki egyedül. Tudja, de ez ellen, ha akarna se tudna tenni. Kis idő múlva, talán 20 perc sem telik el, kimegy a konyhába. Hasonló a kép: A nő cigarettával a szájában reggelit készít. Ő leül az asztalhoz, megissza a frissen főzött feketét. Egy újabb pohár leesik. Ezúttal odamegy, kezébe fogja a seprűt és összetakarít. Az anya megköszöni és elvonul.

És végül egy kérdés: Melyik a színjáték?