Mondd, nem volt már elég?
A gyermekkor tovaszáll, majd újraéled.
Kárhozott angyalok vérvörös csókja kísér,
Már nincs visszaút, csak a könyveim régi lapjain látom az emlékeket, melyekben Téged figyellek, bárki is vagy, bárhol is jársz. Tudom, hogy valahol létezel. Félsz Tőlem? Felesleges. Vagy mégse? Fuss, menekülj! Ne nézz hátra! Karjaimba zárom Önmagam lelkét, szorítom, soha el ne eresztem.
Üvegszilánkok hullnak szerteszét, az ölelés gyengül,
Lángok csapnak fel, saját hamvaimba temetnek,
S felcsendül az ének, a Főnix dala száll a magasban,
Eléri az Étert, képzelt Istenek vérében úszva tűnik el.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése