Nézem, de nem látom. Hallom, de nem értem.
Bíborszín lett a táj, egy halk fuvallat, üvöltő némaság.
Eltorzult fák siratják halott gyermekeiket,
az esőcseppekkel táncot járva hullanak a mélybe.
Füst száll a magasba, ki tudja, honnan jön?
Elhagyatott vidék, se élet, se levegő.
Mindenütt hamu, lélegezni nehéz,
minden egyes lépéssel közelebb a vég.
Egy emlék születik, utána porba hull,
A világ odavész, a káosz lesz az úr,
eljön a örök megnyugvás, Isten színre lép,
megfürdöm az árvák könnyeiben,
s meglelem a békét.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése