Nem értettem, mire gondol, de mikor kiléptem, már láttam. Nem érdekelt, odamentem. Semmi okom nem lett volna rá, hogy visszaforduljak. Láttam szemében a tehetetlen, furcsa villanást. Mint egy kisgyerek, aki lebukott, hogy rosszban sántikál. Automatikusan elmosolyodtam, bár látszott, hogy nem vagyok teljesen őszinte. Leültem közéjük és beszélgettünk, nem is tudom, miről. Ákos is szóba került, eléggé feszély
ezett...Velük erről nem akarok beszélni. Ők nem ismerik. Otthagytam Őket, és egyre szaporább léptekkel mentem fel, végül szinte rohantam. Menekültem a semmitől. Megfogtam a felsőjét és a papírt, amit még nekem szánt és átvittem hozzá. A Múzsa csókjától vezérelve kiültem az ablakba és írtam. Írtam, mindenről és semmiről. Nem láttam és nem hallottam, minden érzékszervem elhomályosult, az érzelmek átvették a helyet. Mikor végeztem s lenéztem, Ő már nem volt ott. Meglepődtem, igazán. Elindultam a szobánk felé, hirtelen egy hang megállít: "Vár lent." Annyira kiszámítható...hihetetlen. Könnyed léptekkel mentem lefelé, próbálva lassítani lépteim. Megláttam, ott ült, a szokásos helyen. Észrevett, azon nyomban felállt és elkezdett összefüggéstelenül beszélni, mintha köteleztem volna rá. Leültünk egymás mellé és nevettem gyermeteg szavain. Még mikor a lépcsőn voltam, tudtam, mit fog mondani és azt is, hogy döntésképtelen. Bár én is :). Ahogy próbálta elmagyarázni legegyszerűbben a bonyolultat, úgy csúsztak ki a száján egyre kaotikusabb mondatok. Imádnivaló. ( Bár ezt Neki nem szoktam bevallani. Most már úgy is tudja.) Ordítani tudtam volna, de csak mosolyogtam és néztem rá csendesen. Az általa okozott eufória miatt nem tudom, miként, de megint az ölében kötöttem ki, onnan pedig a falnál. Nem tudom, hogy történt. Olyannyira az érzékeimre hagyatkoztam, kikapcsoltam az agyam, hogy alig emlékszem. Mikor feleszméltem, a szánk összeforrt és a felismeréstől bombaként robbant fel bennem minden, amit eddig építettem. Minden. És nem bántam, egyáltalán nem. Bár szentül hiszem, hogy ennek csak rossz vége lehet...tönkre fogom tenni, akaratlanul is. Elbúcsúztunk s felmerült a kérdés:"Hogyan tovább?"
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése